Linkek a témában:
Ez a trükk több millió forintot ér a CSOK Plusznál
Rendkívül jó lehetőség a gyerekvállalást tervező párok számára a CSOK Plusz hitel, hiszen ennek költsége lényegesen alacsonyabb a piaci lakáshitelekénél. Önmagában nem akadály az sem, ha a család korábban már igényelt CSOK támogatást vagy CSOK hitelt, ám
Óriási lendület jellemzi a lakáspiacot 2024-ben
A lakáspiacot idén, hasonlóan 2023 végéhez egy pozitív lendület jellemzi a makrogazdasági fundamentumok javulásának köszönhetően – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója szerdán online sajtótájékoztatón. Lakáspiac – A kedvezőbb hitelkondíciók javít
Kiderült, kik a Csok Plusz legnagyobb vesztesei
A tavalyi év végétől a gazdasági helyzet javulásával élénkült a lakáspiac Magyarországon, az árak ismét emelkednek, a lakáshitelezés beindult. A CSOK Plusz otthonteremtési támogatás főként a nagyértékű, fővárosi használt lakások megvásárlását segíti, az ú
A hitelek és a támogatások pörgették fel a hazai lakáspiacot
Pozitív lendület, emelkedő árdinamika jellemezte a 2023-as évet az MNB friss lakáspiaci jelentése szerint.
Olyan történt az albérletpiacon, amit már nagyon vártak a bérlők
Áprilisban eltérő irányt vettek az országos és a fővárosi lakbérek. Miközben márciushoz képest országosan átlagosan 0,8 százalékkal nőttek a bérleti díjak Budapesten 0,5 százalékkal csökkentek - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexéből.
Blogköltözés történt!
Az otthon szépsége blog elköltözött!Új cím: azotthonszepsege.blog.hu, amit a képre kattintva is elérsz!
Tavaszváró dekorációs tippek
Nyakunkon a farsang vége, és a hőmérő is a tavasz érkezését jelzi. Előkerülhetnek a üdeséget megjelenítő dekorációk. [...] Bővebben!
11 ingatlan eladási tévhit
Küszködsz a lakás eladással? Vajon miért? Lehet, hogy néhány ingatlan eladási tévhit korlátoz, és ezek gátolnak meg a sikeres eladásban? Tudd meg, mik ezek a tévhitek, és tanulj belőlük! Mindjárt megérted, mit hibáztál el idáig, és mit csinálj helyette.
Az ingatlan eladás menete és lépései - részletes útmutató
Ebben a cikkben az ingatlan eladás menetét mutatom be lépésről lépésre, egyszerűen és érthetően. Sokan tartanak az ingatlan eladástól, hiszen komplex folyamat és nagy értékről van szó. Ez a cikk abban segít, hogy egyben lásd a folyamatot, és tudd, melyik szakaszban mire figyelj oda.
Ingatlan hírek eladóknak
Újdonságok, információk az ingatlanpiacról és friss ingatlanpiaci hírek, továbbá hasznos tippek, ötletek, tanácsok az ingatlan eladáshoz.
Most akár Te is megveheted Travolta 20 szobás rezidenciáját
A kétszeres Oscar-díjra jelölt filmsztár úgy döntött, hogy 5 millió dollár fejében megválik a család szeretett kirándulóhelyétől a Maine-i Islesboro exkluzív, komppal megközelíthető szigetén álló, szálloda méretű kúriájától. Ha megvenni nem is akarod, nézd meg a képeket erről a szuper kúriáról.
Meghatározás
Ingatlant venne vagy eladna? Kezdje itt a böngészést! Minden segítséget megadunk ahhoz, hogy a végén Ön elégedett legyen. Ingatlanirodák, ingatlan adatbázisok, apróhirdetési oldalakat, új építésű projekteket találhat meg, tematikusan rendezve.